TRANSLATE SITE!
2010. június 02. (11:25)

XTERRA EB: két magyar bajnoki cím

A Szardínián rendezett XTERRA EB-n Poór Brigitta U23 korosztályban, Szente Dániel pedig a junior mezőnyben szerzett aranyérmet

forrás: terepsport.hu


Az európai XTERRA tereptriatlon világkupa sorozat szardíniai versenye idén helyet adott az Európa-bajnokságnak. Ezen a pályán eddig is számos magyar siker született – idén sem volt ez másképpen: két fiatal versenyző is Európa-bajnoki címet szerzett! Poór Brigitta U23 korosztályban, Szente Dániel pedig a junior mezőnyben.

 

A hideg és esős időjárás a verseny napján kellemes meglepetést okozott – csodálatos napsütésben rohanhatott be a 17 fokos tengerbe a több, mint 400 induló, köztük a magyarok, akik mindketten jó úszónak számítanak. A hideg víz és a nagy tömeg a triatlon versenyekre jellemező hatalmas adok-kapok küzdelmet jelentett a partra lépésig, ez azonban nem hátráltatta a magyar versenyzőket, hogy jó pozícióban kezdjék a kerékpározást.

 

A profik között a kiválóan úszó francia csapat, Franky Batelier és Olivier Marceau már ekkor átvették a kezdeményezést, a nők között szintén a francia Marion Lorblanchet lépet elsőként a partra.

 

Brigi és Dani (mindketten a X2S-KONA TEAM versenyzői) is kiválóan kerékpározott a különösen nehéz pályán, ahol kifejezetten nehéz, technikás szakaszok is voltak. A franci a katonai kiképző Batelier hihetetlen lendülettel tört az élre, a többszörös olimpikon Marceau is messze maradt mögötte. A sportág világbajnoka Nicolas Lebrun a szokásos gyenge úszása után szintén megmutatta erejét, egyedül a német Felix Schumann állta a küzdelmet vele szemben. A kanadai Melanie McQuaid nem véletlenül háromszoros világbajnok: a technikás szakaszokon messze gyorsabb volt vetélytársainál.

 

A végső számban megerőltető terepfutást kellett teljesíteni mély homokban és tengerparti sziklákon. Itt Marceau nagyon erős tempót futott, a végkimerülésig hajszolta magát, és végül 10 másodperccel maradt le az aranyéremről! Schuman a leggyorsabb futóidővel (10 km-es távon a 35 perces idő terepen fantasztikus teljesítmény) megszerezte a bronérmet.

 

A női sorrend a futáson nem változott a kanadai McQuaid szerezte meg a győzelmet, de az Európa-bajnoki címet a svájci Renata Bucher érdemelte ki. Poór Brigitta és Szente Dániel a tavalyi EB dobogós helyezésüket idén Európa-bajnoki címre váltották, ezzel tovább folytatva a Cross-to-Save (X2S) csapat nemzetközi győzelmeinek sorozatát. Idén még számos nemzetközi versenyen indulnak, legközelebb a Balaton Bike Fest nemzetközi X2S tereptriatlon versenyén.

 

 

Eredmények

1. Franky Batelier, FRA 2:24:1000:18:5701:26:5900:37:1600:00:00

2. Olivier Marceau, SUI 2:24:2400:18:5701:28:2800:36:0400:00:15

3. Felix Schumann, GER 2:25:2900:18:5601:29:4900:35:3700:01:20

4. Nico Lebrun, FRA 2:27:1500:21:0301:28:1200:36:3700:03:06

5. Ronny Dietz, GER 2:29:0300:19:1601:32:2100:36:0600:04:54

6. Nico Pfitzenmaier, GER 2:29:5100:20:5901:30:0000:37:4600:05:42

 

1. Melanie McQuaid, CAN 2:45:1000:21:1901:39:5600:42:4800:21:01

2. Renata Bucher, SUI 2:47:1900:23:2901:40:1300:42:1100:23:10

3. Sibylle Matter, SUI 2:49:0700:20:1601:43:3000:43:5900:24:58

4. Carina Wasle, AUT 2:52:2700:21:5901:45:1000:43:4000:28:17

5. Marion Lorblanchet, FRA 2:57:0900:19:2801:53:1000:42:4400:33:00

6. Jacqui Slack, GBR 2:58:1000:19:3901:51:5800:45:0100:34:01

 

 

Megosztom » Nyomtatom »
Rovatainkból ajánljuk
Street

Itt a világ első frontside triple rodeo 1440-e!
Egy fiatal norvég rider, Jorn Simen Aaboe a "tettes".
Down & Up

Magyar tragédia a Himaláján
A Magyar Annapurna Expedíció tagja, Horváth Tibor 6800 méteren szenvedett balaeset.
Water

Nathan Fletcher a Billabong XXL királya
Nyolcvanezer dollárral lett gazdagabb; hét díjból hármat bezsebelt.
Air

Műrepülés Kirby Chambliss-szel
Lélegzetelállító videóval jelentkezik a szünetelő Red Bull Air Race egyik legsikeresebb pilótája.
Scenes

Áll a bál... Elveszett Rakonczay hajója
A magyar rekorder kenus hajója jelenleg az óceánon hánykolódik. A tengeri jog szerint azé, aki megtalálja...
Green

Örömdeszkázás Hawaiiról
Elképesztően kreatív videóval örvendeztette meg a gördeszkás világot az amerikai Jason Park. A koreai származású,...
Craze

A legjobb papírrepülősök csatáztak egymással
Több mint nyolcvan ország papírrepülő-rajongói gyűltek össze Salzburgban.
Blogbox
Extrémsport blog Extrémsport blog
Óriáshullámok a vízben és a parton...
Magnézia Magnézia
Beszámoló: Boulder World Cup - Bécs
Hungasurf Hungasurf
Pár napja csak, hogy haza érkeztem Teneriféről, ahol az idei év szörfszezonját nyitottam...
Hajnal Ádám filmes webnaplója Hajnal Ádám filmes webnaplója
Ahogy nemrég meséltem, Turcsik Viktor pajtásommal jártuk az utcákat...



Videók
Utolsó videó Az összeset akarom! Utolsó előtti videó Új videót küldök be