Három napja vagyunk Kathamanduban és mindannyian boldogok vagyunk, hogy ma hajnalban végre elindulunk Tibet felé.

Nepál fővárosa a turisták többségének kellemes hely, tele misztkus szentélyekkel, kolostorokkal, szerzetesekkel és keleti csecsbecséket kínáló üzletekkel.

Nekünk viszont most nem az önfeledt lébecolásról szóltak a napok, hanem munkáról. Majd másfél hónapot fogunk eltölteni a világ hatodik legmagasabb hegyén, a Cho Oyu-n. A 5400 méteren lévő alaptáborban olyan kényelmet kell teremtenünk, ahol regenerálódni lehet. A legfontosabb ügy az élelmezés. Kilenc ember ennyi idő alatt mázsákban kifejezhető mennyiségű kaját fogyaszt el. A másik fontos tényező a kényelem. Szükség van alaptábori konyhasátorra ahol enni és melegedni lehet, wc-sátorra. Aztán itt van az eletronikus eszközök működtetése. A Tibeti fennsíkon nincs konnektor, úgyhogy magunknak kell áramot csinálnunk. Ehhez kell egy aggregátor. Aztán kell egy csomó hegymészófelszerelés. Ha mindezek megvannak, akkor a tetejébe az egészet fel kell juttatni jó magasra az Isten háta mögé. Ez az egész még 2010-ben is szép feladat, pedig napjainkban már egy nap gyaloglással megközelíthető egy olyan hegy alaptábora, mint a Cho Oyu.

 

 

Az utóbbi napok alkudozással teltek. Kollár Lajossal – az expedíció vezetője – az Ang Rita Treks and Expeditions irodánál kezdtük az alkudozást. Ők intézik a csúcsengedélyünket és a kínai vízumot, feljuttatják az alaptábori felszereléseket és kaját a hegyre, biztosítanak egy szakácsot stb. Ez persze szépen csomómentesen hangzik, ám a valóságban az ügy tele van bökkenőkkel. Az első csatát a jakok kérdésében vivtuk. Elvileg fejenként három jakot kapunk arra, hogy minden cuccot felcipeljünk az alaptáborba. Egy ilyen bivalyszerű állat olyan 40-60 kg cuccot cipel a hátán. Az iroda munkatársai úgy gondolták, hogy ők az alaptábor felszereléséhez kimerítik a kereteinket, mi hegymászók pedig extra jakokat bérlünk darabját 200 dollárért. Nepáli barátaink abból indultak ki, hogy nekünk a bőrünk alatt is pénz van. Ebben az ügyben hamar dűlőre jutottunk, némi szémolgatás és meggyőzőerő bevetésével. A következő pont a gáz kontra benzinfőző volt. Kollár Lajos az alábbi videoban beszámol erről.



 

 

 

Amikor itt minden szervezési kérdést megoldottunk akkor jött az aggregátor kálvária. A tavalyi felszerelés meghibásodott, Ang Ritáék ugyan állítólag megjavíttaták ám az áramfejlesztő meg se makkant. Jött a szerviz, helyi erők fejcsóválása. A helyi szakik nem tudtak életet lehelni a masinába. Hosszas keresgélés után találtunk egy olyat ami a céljainknak megfelel. Megalkudtunk, kipróbáltuk, elhoztuk. Mindezt ázsiai tempóban, szóval elment vele az idő. Mialatt mi Lajossal ebben utaztunk, Erőss Zsolt, Horváth Tibi és Szlankó Zoli egyesült erővel segítettek a filmes stáb operatőrének felruházásában. Sátor, kesztyű, pehelynadrág, gleccserszemüveg. Ők is kialkudozták magukat jó alaposan.

 

 

Most néhány óra múlva elindulunk Tibet felé. Az utat állítólag elvitte egy földcsuszamlás, szóval három km-t cipekednünk kell majd. A határon alszunk és pénteken lépünk be Kínába.Ott némi trekkingel kezdünk, felmegyünk az Everest alaptáborába. Erre azért van szükség, hogy szokjuk a magasságot, ezt hívják akklimatizációnak.