TRANSLATE SITE!
2010. szeptember 09. (08:24)
Szerző: Kollmann András

Tudósítónk fejében acélkalapácsok kattognak 5200 méter magasan

Néhány órája érkeztünk meg a Cho-Oyu alaptáborába. Itt végre otthonosan mozgunk, az eddigi hányattatások után jól esik a rendezettség. Ezt a levelet a közösségi sátorból írom: nepáli szakácsaink, Pasang és Gyalzen épp a vacsorát főzik…


CSAPÓ 02 – Már Tibetben vagyunk...
CSAPÓ 01 – Az első beszámoló Kathmanduból
CSAPÓ 00 – Mit keres az extrem.hu újságírója a Himalájában?


Az előző napokat akklimatizációval töltöttük.
Ez azt jelenti, hogy szoktattunk a szervezetünket a magassághoz.  

Felmentünk az Everest északi alaptáborába, és kétszer 5200 méter magasságban aludtunk.
A ritka levegőt csak Erőss Zsolti és az expedíció vezetője, Kollár Lajos viselték jól, a csapat többi része csak szédelgett.
Én ilyen kínzó fejfájást még soha nem éreztem: az első nap olyan volt, mintha kívülről acélpánttal szorították volna a koponyámat, belül pedig légkalapáccsal dolgozott egy regimentnyi melós.
Igyekeztünk mozogni: felmentünk a hegymászó-temetőbe leróni tiszteletünket
az Everest áldozatai előtt. Megrendítő volt látni a sok névtáblát – sok
lélek, akik odavesztek.
Álltunk Reinhard Wlasich, Dr. Gárdos Sándor és Várkonyi László síremléke előtt és egyikünk sem tudott mesgszólalni…



Megosztom » Nyomtatom »
Rovatainkból ajánljuk
Street

Itt a világ első frontside triple rodeo 1440-e!
Egy fiatal norvég rider, Jorn Simen Aaboe a "tettes".
Down & Up

Magyar tragédia a Himaláján
A Magyar Annapurna Expedíció tagja, Horváth Tibor 6800 méteren szenvedett balaeset.
Water

Nathan Fletcher a Billabong XXL királya
Nyolcvanezer dollárral lett gazdagabb; hét díjból hármat bezsebelt.
Air

Műrepülés Kirby Chambliss-szel
Lélegzetelállító videóval jelentkezik a szünetelő Red Bull Air Race egyik legsikeresebb pilótája.
Scenes

Áll a bál... Elveszett Rakonczay hajója
A magyar rekorder kenus hajója jelenleg az óceánon hánykolódik. A tengeri jog szerint azé, aki megtalálja...
Green

Örömdeszkázás Hawaiiról
Elképesztően kreatív videóval örvendeztette meg a gördeszkás világot az amerikai Jason Park. A koreai származású,...
Craze

A legjobb papírrepülősök csatáztak egymással
Több mint nyolcvan ország papírrepülő-rajongói gyűltek össze Salzburgban.
Blogbox
Extrémsport blog Extrémsport blog
Óriáshullámok a vízben és a parton...
Magnézia Magnézia
Beszámoló: Boulder World Cup - Bécs
Hungasurf Hungasurf
Pár napja csak, hogy haza érkeztem Teneriféről, ahol az idei év szörfszezonját nyitottam...
Hajnal Ádám filmes webnaplója Hajnal Ádám filmes webnaplója
Ahogy nemrég meséltem, Turcsik Viktor pajtásommal jártuk az utcákat...



Videók
Utolsó videó Az összeset akarom! Utolsó előtti videó Új videót küldök be